B egy nagyon veszélyes alak. Nem kocsmai bunyós, hanem kimért tróger: ködös tekintettel méri fel a társaságot, a sok megfeszülni akaró fazont és lánykát, slukkot szív, nevet és kipufog, mert nem érdekli.
B nem azért veszélyes, mert szó nélkül megbök, vagy rád küldi az embereit, hanem mert veszélyes ötletei vannak, és pofátlanul lazán ülteti őket a füledbe, hogy mire eszedbe jutna valakit is okolni, már rég menthetetlenül benne vagy a szituációban.
Egyszer például csak elsétáltunk arra, amerre ő épp sörözött, váltottunk pár szót, én pedig akkor vettem a számra az anyját, amikor abba a dönerbe haraptam, amiben répa volt a Mehringdammon.
B tehát veszélyes egy forma, és azt mondta legutóbb, bár nem tudnám utána ugyanúgy mondani, hogy most már kezdjek bele, ne csak csigázzak.
Hallom, ahogy a szomszédban üvöltöznek egymással, miközben rágyújtok vagy a negyedik időhúzó-staubra. Remegek, egyrészt az éhségtől, másrészt meg mert újabban zokni nélkül, papucsban csattogok le a másnapos nesteaért és doboz cigiért. Jó a környék egyébként, bár tegnap úgy sikerült letarhálnia valakinek, hogy még a kapu sem csukódott be mögöttem.
Eszembe jut egy rövid mondatváltásom egy lánnyal, aki azt állította, hogy a barátai utálnak, mert egy seggfej vagyok. Bár ezzel a ténnyel botorság lett volna vitatkozni, azért kötöttem az ebet a karóhoz, hogy de az egyik, na, az nem utál.
Viccelsz, kérdezett vissza, ő is utál, mert kommunista vagy.
Kommunista vagyok?
Nem, azt hiszem, bár elönt a munkás büszkeség minden alkalomkor, amikor ledarálok egy zubbonyt; tegnap pedig a kommunistának mondható barátaimmal néztem filmet a rendszerváltás környéki, szocialista erkölccsel összeférhetetlen prostituáltakról.
Meg is beszéljük, mármint a kommunistának mondható barátaimmal, de akkor már egy budapesti kávéval (unicum+kávé) beljebb, amit a Doktor úr elmondása szerint a Drosztban isznak a taxisok, barna szofit szívunk, én meg hagyom a levegőben a félreérthető szituációt, miszerint én is strici volnék.
Átnézünk egy sörre az Ankerbe, ahol a múltkor azért oszlott fel a buli, mert egy lány fejét szétverték sörösüveggel, most azonban szelíd hipster hip hop van, mi pedig rájövünk, hogy a férfiember ízlése nagyon hasonló bír lenni, ha az általányok rondák, vagy csábos tánccal kaparnak arra, hogy valaki végre vigye őket haza.
A sörrel pedig az a baj, hogy hozza a haverjait, persze ez még azelőtt történik, mielőtt rálelek a lányra, akinek már kétszer kellett elkérnem a telefonszámát, mert az én mobiljaim korábban halnak, mint a mosónők; először akkor, amikor a tűzraktérben egy pécsi DJ tolt cigányzenét a zsidógyerekeknek. Örülök, örülünk, ez egyébként ugyanazon estén volt, amikor az amerikaikkal azonosíthatatlan állampolgárságú lányoknak adtuk be, hogy Borisz valék oroszból, lenni medve sok, meg kicsit hideg.
Szegény Borisz, rút véget ért, amikor a Juhász lenyúlta, és egy este sikerült belefutnia azokba az oroszokba, akiket akkor ismertem meg, amikor egy flashmob után valami nagyon buta lányt fűztem (nem volt ráírva, mentségemre szóljon), és az egyik drusza épp izomból támasztotta homlokkal az asztalt, elveszve a sörösüvegek között.
Rövidesen elpárolog a figyelmem, hogy testet öltsön Angieben, aki gyönyörű ebony (ez mifelénk a PC kifejezés a feketére), csakhamar megállapodunk, hogy összeházasodunk Las Vegasban egy Elvis imitátor pap előtt, de ma jó fiú vagyok, és hagyom megszökni, rábízva magunkat a pesti éjszaka passzátszelére, hogy egyszer majd újra összehoz minket.
Pedig geci menő lett volna reggel bemutatni a feka lakótársamnak.
Idővel feloszlunk, nekem meg marad a másnap terhe, szerelmes költészet tizenhét éveseknek, meg a kérdés, hogy ha utálom a tinédzsereket és a drogosokat, akkor miért velük van tele mégis a haveri köröm?
Csillag Péter fogalmazta meg flottul: a szociális kör spamjei.
Kérlek hát, ne kérdezzétek meg, hogy mit csináltam tegnap este.
Csak képzeljétek el, hogy mit tenne egy kommunista strici.
