Nefelejcs blog

Amikor az ember elkezd jó lenni valamiben, annyira, hogy már nem hagyatkozik a külső megerősítésre, akkor kezdődik az igazi harc. Mert olyankor jön a hang, hogy na ugye, mennyire jó vagyok, befektetett munkám nem volt hiába, többé lettem, mint az átlag ember.

Hajlamosak vagyunk hinni ennek, és nem felismerni annak, ami valójában: az ego.

Ilyenkor jön az a rész, hogy kijelentjük, igen, ebben én vagyok a király. Ilyenkor jön az, hogy lenézzük, aki vélhetőleg nem akkora ász ebben a játékban, mint mi magunk - hisz mi is egyszer ilyenek voltunk, csak mi megtettük, amit meg kellett, vérrel-verejtékkel. Ebből következik, hogy aki nem teszi, az kevesebb, mint mi. Az alsóbbrendű, gyenge jellem.

Az ego csapdája ezzel az erősen seggfej-diadém gondolatmenettel azonban még nem válik nyilvánvalóvá. Hogy is válna? Ilyenkor teli erőből vetítjük ki magunkból a vélt királyságot, amit elegen hisznek el ahhoz, hogy működjön. Az átverés abból fakad, amikor az egonak kezdjük tulajdonítani azokat az eredményeket, amiket munkával értünk el - így válik a potyautas gondolat mindennek eredőjévé, akibe aztán kapaszkodunk még akkor is, ha a világ közben erős feedbackkel igyekszik minket épeszűbb vizekre terelni.

Némely tantusz lassan esik le.

Az, hogy ez a vetített énkép és a vele párosuló valóságképzet csupán hitelből (méghozzá a közvetlen környezetünk bizalmi hiteléből) megy, az akkor kezd el nyilvánvalóvá válni, amikor találkozunk olyanokkal, akik nem dőlnek be neki. Nem azokról van szó, akik szóban vagy tettel ellenállnak, mert a tévképzet ezeket röhögve söpri félre, mint hitetleneket, addig felmutatott értékeiktől függetlenül.

Az ego kicsinyessége pont a nárcisztikusságában rejlik. Senkit sem szeret jobban magánál, így hát semmit sem tűr rosszabbul, mintha semmibe veszik. Aki tagadja a király hatalmát, az vét a király ellen.

Ezért lövet a zsarnok a tömegbe, ezért köttetik fel az ellenállás vezére. A zsarnok nem tűrheti az ilyen ellenállást.

Szerencsére legtöbbünknek nincsenek eszközei, vagy akár ilyesféle erőszakra való hajlama, így ezen szituációkat, bármilyen jelentéktelenek is, gyomronvágásként éljük meg. Sokáig megy a box, hogy hát mégis ő volt a hiteltelen, de a hatalom teljes telibe szarása fatális. A sértett ego már nem szolgálja azt a célt sem, amire hivatkozva életre kelt.

Csak akkor jöhet a megnyugvás, ha ezeket a nárcisztikus sérelmeket felismerjük, és törekszünk az igazi ok megszüntetésére. Csak azt bántja, hogy semmibe veszik, aki úgy érzi, hogy minden figyelemnek rajta kell lennie.

(Ezért dugnak a királylányok seggfejekkel.)

Ezzel csak két dolgot akarok mondani:

1) Nem kell fekete köpeny, hogy te légy a seggfej a darabban.

2) Tényleg bánom, hogy annyi embert megbántottam az elmúlt évek alatt. Nem érte meg.

Ennél egyszerűbb játék nincs: egy golyót betölteni a fegyverbe, megpörgetni a tárat, csövet fejhez tartani, ravaszt meghúzni és remélni.

Végül is elég jó eséllyel nyertél, élhetsz. Hatból egyszer halsz csak meg.

Mondjuk többször nem is kell.

Egy picit jobb arányban működik a magyar rulett.

Hónapról hónapra betöltöd magad a tárba, és reméled, hogy nem te vagy valamilyen barátod-rokonod az egy a hétből, aki lelép. Mert húst pakolni Németországban, meg mosogatni Angliában, vagy hajléktalannak lenni Bécsben még mindig jobb, mint itthon bármit csinálni.

Ez önmagában még annyira nem is baszna fel: nekem az az alapélményem az életben, hogy a dolgok rosszak, és csak rosszabbak lesznek. Ettől függetlenül kint üvöltöttem a téren, hogy takarodj 2006-ban, majd pár évvel később a rendőrökkel ordítoztam ezer fős köztéri zászlóháború mellett, hogy hagyjanak minket lenni.

Idealista voltam, azt hiszem.

Mert választhatunk egy olyan harcot, amit jó lenne megnyerni, de a közelmúlt gazdasági apokalipszise most egy olyan válsághoz vezet, aminek csak a narratívája kellemesebb (mondjuk a faszt, absztraktabb) mint a második világháború előttié.

Nem recesszió van, hanem összeomlás: csak szerencsére a rendszer úgy van összeragasztva, hogy ne általánosan álljon mindenki a tandem-szopórollerra, hanem szépen elosztva, libasorban dőlünk be. A piramis tetején állók meg persze nyernek, de ők azért vannak ott, mert eddig is azt tették, és ez nem is nagyon fog változni.

Szóval a bajom inkább azzal van, hogy az alap deal, amivel engem útnak eresztettek, az az volt, hogy tanulj és dolgozz keményen, aztán az leszel, ami akarsz, az bedőlt. Valami olyanra, hogy csinálj, amit akarsz, és imádkozz, hogy ne basszanak meg, mert hetest dobtál.

Ez a magyar rulett. Ahol az itthon maradás nem a két szép szemedért meg a penge eszedért a jutalom, hanem sorsjáték, lottó, lutri.

Nincs tanulság. Azt tesszük, amit eddig: túlélünk. Csak ezt a századot legfeljebb kicsit szertébb-szétebb, mint az eddigieket.

Aztán majd visszajövünk nyaralni. Látogatóba már nem nagyon lesz kihez.

A nőzés marha nagy titka

Szóval az egész úgy kezdődik, hogy hősünk, Benő leül a gép elé. Megoldást keres, mert szenved, hisz szerelmes az előző csajába/sosem volt még csaja/a csaj akibe szerelmes csak barátként tekint rá/nem érzi magát férfinak/marha rég kufircolt, kurvázni meg azért mégse fog (tetszőleges aláhúzandó). Benő feltehetőleg tele van épp egy halom komplexussal, ami ezért az állapotért felel, de büszke férfi, úgyhogy gyorsan kiguglizza, hogy hogyan szedjünk fel nőket.

Tételezzük fel, hogy Benő az értelmesebb fajta, és a tuti fix feromon-parfüm meg háromnapos turbótábor helyett elkezd olvasgatni. Elé tárul egy jó halom információ, több száz órányi DVD, rengeteg fórum meg hozzászólás meg még ez meg az a hírlevél, és fogyasztja dögivel.

Idővel beüt a Dunning-Krüger, Benő elkezd lenézni mindenkit, és hamarost a kelleténél több szót ejt a témáról, amiért a haverjai max. leintik vagy kiröhögik, de pár hét-hónap után azért ő is látja, hogy a dumánál többre lesz szükség, úgyhogy nekiállja csinálni.

Így esik, hogy az amúgy eddig érdekes/kevéssé normális/kicsit büdös/jóhiszemű/félénk/bunkó (tetszőleges aláhúzandó) srác a szórakozóhelyen elkezdi kérdezgetni a lányokat, hogy látták-e kint a verekedést (indirekt) vagy csak simán odaveti, hogy hú de szexi vagy, meg akarlak ismerni (direkt), esetlegesen azt mondja, hogy jó a körmöd, igazi-e? (neg), minősített esetben pedig azzal kezd, hogy imádni való vagy, kár hogy sose működne köztünk (push-pull). Az egészen durva példákba már bele se megyek, de Benő két nap múlva csodálkozik, hogy az a HB8-as (civil nevén Zita a hostess) csaj miért flakel (nem veszi fel a telefont és rázza le)… és akkor ezt így csinálja pár hónapig, amíg le nem esik neki, hogy nőzni még mindig nem tud, de legalább egy élhetetlen fasszá lett.

Benők pár hónap 'fejlődés' után

S az még a jobbik eset, hogy leesik a tantusz. Én meg fogom a fejemet…

Ez egy csapda. Egy tévút. Egy ugyanolyan bullshit alternatíva, mint a gyúrd ki magad vagy legyen geci sok pénzed, és akkor lesz nőd: megkerüli a feladatot. Tippek meg trükkök, bármi, ami gyors hasznot ígér kicsi befektetéssel. Mindegy is, csak ne kelljen szembenézni a félelmeiddel és a gyengeségeiddel, csak ne kelljen felnőni…

A legjobb párhuzam, amit eddig hallottam, az az, hogy a nő olyan, mint a tenger, a férfi pedig a part. Ha a férfi homokból van, akin át lehet gyalogolni és szét tudja hordani bármi, akkor a nők érzelmi ár-apálya elsöpri és helyben hagyja. Érzelmileg szikla szilárdnak kell lenni, nem trükközni, egyenesnek és megingathatatlannak, mindig, minden körülmények között. Ennyi a titok.

De a homokot lehet lapátolni, sziklát már nehezebb összehordani.

S Benő addig nem lesz felnőtt, amíg meg nem tanulja tétnek felrakni a heréit, nem csak nőket ijesztgetni a hülye, internetről olvasott tippjeivel meg trükkjeivel. Mert azok nem működnek…

…kivéve, amikor azt mondom a csajnak, hogy húzzon haza, és visszajön, vagy amikor otthagyom, és utánam jön, vagy amikor végképp nem akarom meggyőzni arról, hogy találkozzon velem, ezért ő harcolja ki, vagy ha féltékennyé akar tenni, és bemutatom én a gyereknek, akivel hosszan szemezik, mert azok valamiért igen…

De ez is csak annyira érthetetlen, mint laikusnak a tenger mozgása.

Folytköv. holnap.