Nefelejcs blog

Amíg nem múlsz el hat, addig a mikulás hozza a csukába a csokit.
Ha elmúltál tíz, akkor már gyanús, hogy nem a jézuska pakolja a távirányítós barbiet a fa alá.
Valamikor a középiskola alatt meg leesik az irodalom- és történelemórák között, hogy a Jancsi és Juliska, meg az összes más mese nem konkrétan csak a bennük szereplő hülyegyerekekről szólt. Mondhatni: mit szimbolizál az üvegcipő, és mit tudhatsz meg a társadalomról a Szépség és a Szörnyeteg alapján?

Az abszolút lesújtó ezekben azonban az, hogy rádruházzák azt az érzést, hogy a tündérmeséket már csípőből kezeled. Elvégre ezek a mítoszok könnyen szétszedhetőek, mire leérettségizel minimum agnosztikus leszel, nincs mikulás, nem félünk a sötétben, mert nincs szörny a szekrényben.

Aztán csak kiderül, hogy ez is csak egy önnyugtató kamu, még egy lepedő, amit magunk és a rideg valóság közé húzunk. Fázni rossz, a meleg jó, akkor is, ha kicsit büdös, vagy megfullaszt.

Mert mi van a nem egyértelmű mesékkel? Mi van azokkal, amik nem omlanak szét attól, ha korábban nyitsz be a nagyszoba ajtaján? Amelyiket nem csak apu vagy anyu mesél, miután betakart, hogy végre elaludj?

Apu tudja, hogy a Jancsi meg a Juliska az bullshit. De mi van azokkal a mesékkel, amit apu úgy ad tovább, hogy ő is elhiszi?

Mondhatni apu is fél a szörnyektől a szekrényben, úgyhogy neked is kell. Ugyanúgy, ahogy apu is várja minden évben a mikulást.

Úgyhogy neked is várnod kell.

Ezek a toposzok elférnek mint firkák valami középiskolás marxista matekfüzetének a szélén - de az alapreakciónk rájuk, a vállrántás, pontosan ugyanolyan mérnöki módon megtervezett magatartás, ami nem a sajátunk. Odaadták, hogy így kezeld.

Orwell és a duplagondol: két, a fejedben ellentétes gondolatot egyszerre tartani. Tudod, hogy nincs szörny a szekrényben. Mégis úgy viselkedsz, mint aki fél és másokat óv- a szörnyektől a szekrényben.

Ezek a mesék, a lepedők, a társadalmat összetartó gumipókok. Mindenki beveszi, mert összeomlana az egész. A slussz poén, hogy az összeomlást, mint félelmet előttünk görgetni csak elteri a figyelmet arról, hogy az összeomlás megtörtént, tegnap. Mint a tagadó alkoholista: nincsen problémám, az a napi négy liter bor csak arra kell, hogy.

Pőrén, lepedő nélkül a hidegben csak erről van szó:

Tanulj, dolgozz, dögölj meg. Közben megkopasztunk, és szeretnénk, ha tapsolnál hozzá.

Ezt te is tudod. Én is tudom.

Akkor mondd, milyen szörny van az ágy alatt, milyen mikulásra várunk, hogy ettől nem akarod felborítani az asztalt?

Mi mondatja velünk, hogy nincsen problémánk? Problémája másnak van?

Az alkoholista megmagyarázza nagyon jól, hogy ő nem az.

Te hogy magyarázod meg, hogy miért tapsolsz ahhoz, hogy szopatnak a sírig?