Pár napja jött ki az indexen egy igen pozitív hangvételű cikk az eljövendő szebb időkről, amikor a mesterséges intelligencia és a gépesítés egy újabb ipari forradalmat fog hozni, annak minden azonnali negatív- és későbbi csodás következményeivel.
Alapvetően az a problémám ezzel a megközelítéssel, hogy inkább tűnik a progresszióba vetett hit techno-vallásos magyarázatának, mintsem a helyzet reális kiértékelésének. Mint embereknek, szükségünk van nagy világmagyarázatokra, és a modern felvilágosult ember csak annyiban más, mint piramist emelő elődjei, hogy a kultusz tárgyát változtatta meg egy racionálisabban magyarázható istenre, anélkül, hogy ezt a racionalitást teljes mélységében felfogná.
Mert addig rendben van, hogy közeleg a szingularitás, a gép-isten második eljövetele, vagy akármi, ami újra fogja írni a társadalmunk alapjait. Rendben van, hisz minden jel arra utal, hogy egyre közelebb kerülünk ehhez az állapothoz: a zsebünkben olyan készülékek lapulnak, amik simán verik azt, amivel a holdraszállást kikalkulálták, jön a google glass és a gesztikulációval vezérelt számítógép. Viszont ez a kép csalóka, hisz nem a jövő érkezéséről árulkodik, hanem azokról a mérnöki folyamatokról, amik a már megtörtént jövőt elhozzák az átlagember számára.
A holnap juppija, a holnap után szomszédja.
Ennek mentén én nem állnék be a megváltó progresszióban hívők táborába, mert emberi léptékekkel számolva a mi generációnkak nem a nyugodt jövő jut, hanem az azt megelőző, alighanem vesztésre ítélt küzdelem. A valóságban nem a gépek által hozott paradicsomba jutunk, hanem a Gibson által jósolt cyberpunk csatatérre.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ez az elmélet túlléppet a köldöknézegetős borúlátáson, vagy egy purifikáló katasztrófa-esemény utáni áhítozáson: Gibson valósága nem a holnapé, hanem a jelen. A különbség csak annyi, hogy az lassan válik érzékelhetővé mindenki számára. Kamerák és azonnali, kábelek nélküi adatátvitel már a huszadik század nagy részében léteztek, okostelefonja viszont csak mostanra lett mindenkinek (Afrika pl. úgy néz ki, hogy át is ugorja a PC korszakot, amivel mi az elmúlt két évtizedben csatlakoztunk a hálóhoz: nekik már egyből az okostelefon lesz a régi szép idők).
Ez a tény, hogy a jövő lépésenként érkezik, és előtte egy normalizáción megy keresztül azt jelenti, hogy a változások nem változtatnak magán az emberiségen: minden lépés előre átesik egy olyan torzión, hogy azt előbb fogyaszthatóvá és feldolgozhatóvá tegye. Ez alapján az is kijelenthető, hogy mint emberiség nagyjából a kolumbuszi érában vagyunk, minden más már úgy került a kezünkbe, hogy komoly megrökönyödést ne okozzon.
Aztán kollektíven mégis ledöbbenünk, amikor ledobják az atombombát.
Szerencsére a mostani változás természete olyan, hogy nem fakad ki egy újabb világégésben (legalábbis nem a közeljövőben): ellenben már most abban a stádiumban van, hogy direkt érintsen olyanokat is, akiknek az értelmezési tartományán kívül esik a jelenség teljesen. Az ipari forradalom direktben érintette a kézimunkásokat, de akik így olcsóbban jutottak később ruhákhoz, azoknak felfogható volt a ruha, mint olyan, függetlenül attól, hogy azt egy munkás csinálta, vagy egy gép.
Csaknem azonos folyamat a kalózkodás és a filecserélés problémája: ahogy a szövőgyári munkásokat lecserélték a sokkal hatásosabb és olcsóbb gépek, úgy cserélik le a kiadók és terjesztők rendszerét a kód alapú szolgáltatások. A fogyasztó mindkét esetben annyit érzékel, hogy minden könnyebben és eddiginél bővebben elérhető.
A kód lehetővé tette a soha eddig nem látott elérhetőségét és olcsóságát korábban polgári luxusnak mínősített dolgok ezreinek, de ennek az állapotnak a létrejöttéhez szükség volt egy új pénznemre: az adatra.
Jelenleg akármilyen ingyenes szolgáltatást veszek igénybe, általám nem látott folyamatok folyamatosan beáraznak engem. Az értékem annál nagyobb, minél több adatot tud elkapni rólam, mert így többet érek azoknak, akik el akarnak nekem adni valamit (a folyamat pedig nem szigorúan a nethez köthető: a különféle klubkártyák is ugyanezt a célt szolgálják).
Most nem mennék bele ebbe bővebben, pláne, hogy a legtöbbünk egy vállrándítással elintézi a kérdést, mondván, na és, ezért csak azt szeretném belőle kiemelni, hogy azt az értéket, amit korábban súlyos ezrekért kaptunk volna csak meg, most adattal fizetjük ki. Ilyen módon beárazva már árnyaltabb képet kapunk a helyzetről.
Mert ha valami ennyire értékes, azzal érdemes üzérkedni: mivel az ezt cserélő és beárazó rendszer pedig a legtöbbünk számára láthatatlan vagy érthetetlen, így semmi beleszólásunk vagy érvényesíthető felügyeleti jogunk nincs a dolog felett.
(Ajánlom egyébként mindenkinek, hogy lesse meg, hogy látja őt pl. a Google, hátha így kicsit tapinthatóbbá válik, miről is beszélek)
A jövő pénzneme az adat, nyelve pedig a kód: a jövő bankrablója tehát nem egy mackós kasszafúró, hanem egy rafkós hekker, ahol a zsákmányt nem vasajtók és betonfalak őrzik, hanem kódokat futtató gépek. Az értékeidet be tudod csukni egy olyan szekrénybe, amit csak lángvágóval lehet felnyitni: az adataidat azonban nem.
Ez egy olyan bizalmi probléma, ami nem megengedhető egy olyan világban, ahol hamarosan wifiről vezérlünk a hűtőtől a tévéig mindent, vagy az autó számítógépére bízzuk vezetést. A repülőket már robotok vezetik: a következő 9/11-et nem snitzeres arabok fogják elkövetni, hanem laptopos cyberpunkok
Sajnálattal közlöm, hogy az árulkodó jelek ezúttal elmaradnak.
Hogy ez miért kéne, hogy érdekeljen, azzal a következőkben foglalkozom: mert a jövő itt van, és már akkor sem tudod megúszni, ha el akarsz bújni egy kő alá.
