aki azt mondja, hogy a mai fiatalok szórakozásból isznak, az vagy buta, vagy simán hazudik. nem arról van szó, hogy nem csak a mai fiatalok isznak (ill. hogy nyilvánvalóbban teszik), de nem is csak arról, hogy az átlag kölköt megpöckölgetve a témában arra jutsz, hogy hát, azért ettől mégsem érzi ám annyira jól magát, mint amennyire mutatja, hanem arról, hogy ha minden másnap ugyanazt csinálod, azt sok mindennek lehet hívni, csak a szabadság kurva nagy megélésének nem.
megőrülsz
a megértéshez el kell fogadnunk - egyelőre felvetésként - azt a tényt, hogy a jellemfejlődés az emberek nagy részénél közép tinédzser korban megreked a gecibe. persze, van változás, de az többnyire nem a mélyen megélt igazságok meg levont tanulságok által kicsapódott dolog, hanem színtiszta, profi alkalmazkodás: az él túl, aki erősnek mutatja magát, és az lesz sikeres, aki a legerősebbnek látszik.
látszik, mint az antik drámában, amikor a maszkot maguk elé tartották a színészek hogy belebújjanak az adott szerepbe: kevésbé képletesen szólva ezt úgy hívják, hogy hazudozás. ezt látjuk, ez működik, ezt csináljuk, aztán megy a nagy meglepődés, amikor elfogy körülöttünk a jól bejáratott közeg, akiknek tetszeni kellett, de mivel kurva kényelmetlen lenne reggel belenézni a tükörbe, és megkérdezni, hogy bazdmeg, tizenkét-három évesen az akartam-e lenni akkor, ami most van, ami most vagyok, mert a válasz egyértelmű, hogy hát öcsém, kurvára nem.
marad tehát a megoldás, a minden másnapi bélhúzás, klasszikus darabot adunk elő, de legalább egy negyed oktávval őszintébben a harmadik rövid után, reménykedve abban először, hogy a másik is megértette, abban pedig másodszor, hogy reggelre elfelejti.
ezt éli meg a kan, aki nagy hanggal veri a mellét a kocsmában, majd a tánctéren pár órával később üveges szemmel tekint el a söre fölött, azt motyogva, hogy hát nincsen kedve, mert itt csúnyák a nők - de ugyanígy a saját el nem takarított szarát hordja ki a nő is, aki hozzászokott ahhoz, hogy őt akarják a különböző pöcsköszörűk, ezért a végtelenbe lealázza magát nyilvánosan, hogy annak az egynek a figyelmét megszerezze, aki ezt megtagadja tőle.
a kör pedig bezárul, mert a végén csak olyanok ütköznek, akik valaminek mutatják magukat, s az még a szerencsésebb eset, ha közben valami teljesen mások, nem csak reménytelen, elveszett senkik.
húsz és harminc között ezek az emberek meg szépen megőrülnek, mert gondoskodnak róla, hogy legyen mitől.
orosz rulett
távol álljon tőlem a magas lóról való osztás, jó nekem itt nyeregmagasságban, ez nem a cinkosan egyetértő bólintások blogja. a fent vázolt folyamat könyörtelen egy dög, és annyira ritkán kivételez, hogy megnyugtatlak, se te, se én nem nyertünk ezen a lottón.
na, de mielőtt mennénk feladni magunkat a legközelebbi sárgaházba, tegyük helyre a dolgokat. ha mindenki megőrül, mert mindenki sérült, az nem ezt jelenti.
hanem azt, hogy a sok alacsonyan szálló szénhalmaz, aki minden másnap éjjel felkeni magát a kocsma falára, okád és prüszköl, hogy hát gyerekek, ilyen az élet, basszunk bele, azoknak aztán hót felesleges tenni a keményt. akármit is mondott apád, anyád, az iskola, akármennyiszer is hitették el veled annyira faszán, hogy hazudni kell, mert az igazságnak olyan következményei vannak, hogy beleállsz fejjel, azzal csak kötelet fontak neked, amire később felkötheted magad, előtte kis spuri, vagy egy nyugtató spangli, ahogy tetszik - de valójában nem kell.
kössék föl magukat, akiknek erre van ingerenciájuk. nekem más kell, és neked is, a különbség csak annyi, hogy én tudom: van is más, nem csak a nekünk kijelölt macskakő két hetedik kerületi kricsmi közt.
